Miért dolgozunk?

Ha végigböngésszük a Gyergyói DIA azon képeit, melyek a "Munka, gazdálkodás" kulcsszóval, kategóriával vannak megjelölve, vázlatos, de sokatmondó összképet kaphatunk arról, hogy hogyan alakult a munka egyrészt hétköznapi, máskor mint speciális tevékenység, illetőleg a nálunk használt fogalom, a "munkálódás" a huszadik század során. A munkálódás hosszabb munkafolyamatot jelent, nem egyszeri alkalommal végzett tevékenységet, hanem olyat, amely valamilyen tartósabb eredménnyel jár. Ilyen például a házépítés, a kerítés elkészítése, de a házi veteményt gyomlálónak is szoktak köszönni úgy, hogy "Jó munkálódást!", ilyenkor pedig érezhető, hogy a jókívánság nem csupán az adott parcella sikeres kigyomlálására vonatkozik, hanem a tevékenység elemi fontosságára, vagyis arra, hogy az illető a családja élelmezésén, tehát fennmaradása, jóléte érdekében dolgozik.

És akkor itt a kérdés ismét: miért is dolgozunk? 

A kérdésre válasz helyett egyelőre inkább kérdezzünk vissza: de mikor, melyik időszakban/évtizedben?; de milyen életkörülmények között?; de milyen munkakörben?; és egyáltalán, mit nevezünk munkának?

Tudományosabban is megközelíthetjük a kérdést, itt most azonban nagyon egyszerűsítve. A huszadik század olyan nagy változást hozott a társadalom különböző regisztereiben, ami az évszázadokig tartó, nagyon lassan változó életmódot gyökeresen felforgatta. A hagyományos paraszti társadalom átalakult, aztán megszűnt, csak nyomai maradtak fenn, a gazdálkodás fogalma új értelmet nyert. Gyárak épültek, megjelent az ipar, polgárosodott, városiasodott a népesség egy jórésze. A magánbirtokok, földek hosszú évtizedekig az állam tulajdonába kerültek. Egy évszázaddal ezelőtt a gyergyói családok nagyrésze, ugyanúgy, mint máshol, saját maga állította elő a szükséges élelem nagyrészét, aztán egy évszázadot ugorva az időben, ma már szinte mindenki pénzért dolgozik és boltban vásárol, és nemcsak élelmet és ruhát, hanem ki tudja, mennyi mindent.

A munka régi időkben

Gyergyó vidéke zord, hideg, földje nehezen művelhető, ha valaki rekordtermés után kutatna, talán ne itt kezdje. Az élet fenntartásához szükséges, elégséges gabonát azért mindig meg lehetett termelni. Az utóbbi időben számos beszédes fotó került a Gyergyói DIA archívumába ezzel kapcsolatosan. Alább kézi aratásról és cséplőgéppel való munkálatokról láthatók felvételek.

A Gyergyói-medencét körbevevő hegyek az itteni életmód sajátos jegyeit határozták meg. Az emberi faj korai fejlődési szakaszát szokták úgy jellemezni, hogy "gyűjtögető életmód". A gyergyói hegyek mai napig alkalmasak erre, bár ma legtöbben inkább hobbiból űzik ezt a műfajt, mintsem hagyományőrzés céljából. (Vannak, akik pénzért, de erről máskor.) Erdei gyümölcsökért, gombáért nagyon sokan jártak az utóbbi időben is ki az erdőre.

Visszatérve a munka hagyományos értelmezéséhez, a hegyi legelők elég jónak bizonyultak ahhoz, hogy az állattartás meghatározó eleme legyen az itteni életmódnak. Juhok, marhák tartásában vonzónak bizonyult a vidék az örmények számára is, akik az 1600-as évekkel kezdődően a vidékre költöztek Moldvából. A marhakereskedelem mellett megjelentek kapcsolódó foglalkozások is, a mészárosság, a tímárság és egyéb feldolgozó kézműves iparágak. Jó lett volna, ha már akkor fényképezni tudtak volna, de nem így történt. Van viszont számos fotónk pásztorokkal, állattenyésztéssel kapcsolatosan, íme néhány példa:

A hegyi patakokra jellemző, hogy ha elég sok vizet összegyűjtenek, nagy erővel képesek a völgyek felé száguldani. Gyergyóban korán felismerték az ebben rejlő lehetőséget, számos vízzel hajtott szerkezet (malom, vízifűrész, ványoló) épült az elmúlt évszázadokban. Az 1700-as évek végéről származó úgynevezett "Első katonai felmérés", vagyis térkép ezen a vidéken, főként Gyergyószentmiklóson nagyon sok vízimalmot jelöl meg. Ma ezek szinte mind eltűntek, ahogy a vízimolnárság is, azonban néhány évtizeddel ezelőttről származó fényképek tanúskodnak róluk.

A legfontosabb tényező azonban, amivel a gyergyói hegyek az itteni emberek életmódját befolyásolták (és fordítva): az erdő. A rengeteg fenyves a szolgáltatta az építőanyagot a házakhoz, csűrökhöz és egyéb gazdasági épületekhez. A fa megmunkálásához szinte minden férfi értett. A gyergyói falvak lakossága köréből számos jó ács, asztalos került más vidékekre is dolgozni. (Az erdőgazdálkodás témájával múzeumunk alapítója, Tarisznyás Márton is sokat foglalkozott.) Az erdő fáinak ismerete különleges tudmány volt, különböző fenyő- és egyéb fafajták kiválasztása egy-egy célra, ahogy említettük, épületnek, vagy mondjuk szekérhez, szekérkerékhez, szerszámhoz, hangszerhez évszázados tapasztalatokon alapult. Ha erősebb, keményebb fenyőfára volt szükség, akkor meredekebb, sziklásabb helyeken keresgéltek, ahol a fa évente kevesebbett nő, és emiatt szerkezete tömörebb. Azt is tudták, hogy mikor érdemes a fákat kivágni, mikor van nagyobb nedvességtartalmuk, mikor kevesebb, hiszen a szárítás kulcsfontosságú volt. Így voltak képesek régi faházak egy évszázadnál is több ideig fennmaradni.

Alább néhány témába illő fotóval szemléltetjük mindezt, kezdve a tutajozással, ami a vidékre jellemző volt, és amivel messzi vidékekre is eljutott az innen származó, gyakran vízifűrész segítségével feldolgozott faanyag. A vidéken megjelenő fűrésztelepek már nagyobb mennyiségben, gyorsabban dolgozták fel az erdők fáit, aztán fokozatosan egyre könyörtelenebbé vált a kitermelés, a kommunizmus idején például tarvágásokkal csokíntották az állományt, egész domboldalakat vágtak ki rövid idő alatt.

Úgy tartják, Gyergyóban mindenki ért, vagy értett a fa feldolgozásához. Az erdőgazdálkodással, ácsmesterséggel kapcsolatos mesterség az asztalosság, melyről ezidáig kevés feltöltés érkezett, reméljük, a jövőben ebben a tekintetben is bővül az archívumunk.

Huszadik századi változás

Aztán minden megváltozott, gyárak épültek, a mesterségek, mesterek egy része ezekbe költözött. Így alább már gyári körülmények között látjuk az asztalosokat:

A huszadik század közepétől, az új politikai rendszer által új mederbe terelt iparosítás folyamatával párhuzamosan kialakult a munkás fogalmának újabb értelmezése. A munkást ebben az időszakban hősként kezdték emlegetni, aki az ország építésében élen jár. Más kérdés, hogy a munkás maga erről mit gondolt, de ebbe most ne menjünk bele. Inkább nézzünk néhány hangulatos felvételt ebből az időszakból. A válogatás nagyon vázlatszerű és esetleges, a teljes archívum böngészése, a megfelelő kulcsszavak kiválasztásával, átfogóbb képet mutat. Ajánljuk a Gyergyói DIA archívumát ilyen vagy hasonló jellegű használatra is!

Munkára fogott közösség

Természetesen más szempontok szerint is közelíteni lehet a témához. Az archívumban böngészve össze lehet vetni például azokat a fotókat, amelyek más-más időszakban készültek különféle munkával kapcsolatos tevékenységekről, és melyeket az köt össze, hogy a mindenkori felsőbb irányítás hogyan avatkozott bele a lakosság munkára való nevelésébe. Két példát mutatunk, a különbségek megállapítását az olvasóra bízzuk:

Munka és/vagy szórakozás

Az archívum egyes képet külön-külön is érdemes megtekinteni, elidőzni egy-egy felvétel előtt. Ha most a munkáról, dolgozásról van szó, akkor ilyen megközelítésből tesszük. Mély értelmezést nem szeretnénk, mert ez most itt csak felületes sztorizás, egy példa arra, hogy így is lehet használni az archívumot.

Itt van például egy fotó, ami az alcímben felvetett kérdést sajátos kontextusba helyezi. A bányászat külön téma lenne a mindenféle munkák között. Ha azt kérdeznénk, melyik az a munka, amely legtávolabb áll a szórakozástól, talán a bányászat lenne az egyik ilyen, amire általában gondolnánk. Csak a bányászok tudnák talán megmondani, hogy igazunk van-e, sőt, talán érdemes is lenne megkérdezni tőlük. Most válasz helyett itt egy fotó:

A munkás évekre, munkáséletre való emlékezéshez egy-egy családi albumban gyakran találunk példát. Azok a fotók is érdekesek, ahol nem a munkáról magáról, hanem egy-egy munkás közösségről látunk pillanatfelvételt, mint például az alábbi képen, amelyre ma már a "teambuilding" kifejezést használnánk:

Végezetül pedig egy fotó, mely talán archívumunk legbeszédesebb képe arról, hogy a hagyományos paraszti gazdálkodás milyen új irányokat vett az 1980-as, 1990-es évekre. Ha van hasonló fényképük, vagy bármely más olyan, amely a fenti témakörökhöz tartozik, töltsék fel, osszák meg velünk!

(A sztorit Szőcs Levente írta)